RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1 Baranya megye - Pécs, Komló, Mohács, Villány

 #55832  Szerző: tomee
 
Egyszer már számításba lehetne venni, hogy az emberek túl nyomó része nem úgy hallgat rádiót, hogy reggel bekapcsolja, számolja az éppen elhangzott David Guetta-kat, majd este kinyomja és közhírré teszi, hogy ez nem változatos, és kapják be.
Az emberek LESZARJÁK ezt. És nem azért, mert igénytelenek, hanem mert nem érdekli őket. Ők a fogyasztók, azt fogyasztják, amit a piac kínál nekik, és nem fognak azon agyalni, hogy ez lehet-e másképp is, mert nincs viszonyítási alapjuk, mivel, nem foglalkoznak a rádiózással mélyrehatóan.
Meg lehet nézni facebookon, hogy mikről mennek diskurzusok, hogy kik is az igazi fogyasztói ennek az egésznek. Tökéletesen tükrözi a mai fiatalság gondolkodásmódját a világról. Ez vagy el van fogadva, vagy megy a háborgás örökké.
 #55812  Szerző: Cicoo
 
tomee írta:De minek?!
Ennél nagyobb hülyeségek is repkednek itt a fórumon. Ez legalább nagy eséllyel igaz, nem OFF, nem légből kapott okoskodás és világmegváltás.
Valamint hűen tükrözi azt, hogy mit gondolnak a rádió részéről a változatosságról. Ez - magyar szemmel nézve - 6 éve is gáz volt sokak szerint, meg most is. Lehet itt dobálózni azzal, hogy de külföldön is ígymegúgy. Ez viszont Magyarország.
 #55805  Szerző: tomee
 
Azért nem értem igazán ezt a háborgást, mert ez a jelenség nem tegnap vagy tegnapelőtt kezdődött. 6 éve is lehetett volna ilyen napi összegzést írni, ugyanilyen eredménnyel. De minek?!
 #55789  Szerző: benjamin
 
Én fél nyolckor csíptem el egy Club Can't handle Me -t!
 #55760  Szerző: zenefalo
 
mcsaba írta:Akkor én folytatom a sort David Guetta témában! Tehát azóta:
13:00, 13:55, 14:15, 16:35 .... most nem hallgatom, de valószínüleg a kuki :) live mixben is lesz még ...
Azaz eddig reggel 7-től idáig 11 (tizenegy) Guetta dal! És még csak délután 5 óra van! Nevetséges!
Én szeretem ugyan, de köszönöm, nem kívánom ennyiszer hallani naponta! :shoot: :punch:
Jó,de minden időpontban ugyanaz a száma ment? Mert,ha mindig más száma ment,az már változatos! :lol:
 #55758  Szerző: mcsaba
 
Akkor én folytatom a sort David Guetta témában! Tehát azóta:
13:00, 13:55, 14:15, 16:35 .... most nem hallgatom, de valószínüleg a kuki :) live mixben is lesz még ...
Azaz eddig reggel 7-től idáig 11 (tizenegy) Guetta dal! És még csak délután 5 óra van! Nevetséges!
Én szeretem ugyan, de köszönöm, nem kívánom ennyiszer hallani naponta! :shoot: :punch:
 #55731  Szerző: Zoey
 
David Guetta csupán ennyiszer ment ma 7-től az R1-en:
07.15, 07.55, 09.05, 09.40, 10.30, 10.50, 12.00

Tudom, hogy sokszor volt már szó róla, de ez csúcs.........
Ok, hogy Guetta a sláger, de hogy egy órában kétszer? :(
 #55628  Szerző: Kiru
 
benjamin írta:Ma belehallgattam!Ez mostmár végig így lesz?4 műdorvezető?
Hát nem a legjobb műsoruk a reggeli az biztos!
 #55601  Szerző: benjamin
 
Ma belehallgattam!Ez mostmár végig így lesz?4 műdorvezető?
 #55584  Szerző: Gyurii91
 
mlaszlo írta:
benjamin írta:Vissza fog majd térni hudák anita a jövőben?Vagy marad peller mariann végig.
A héten eddig voltak mind a ketten és nagyon jó velük a Kukori. Szerintem meg kellene tartani őket így egy műsorban.
Nem tudom, én azt a reggeli "show-t" 5 percnél tovább nem tudtam hallgatni...

Eddig kb. 3 x 5 percig hallgattam, de elég volt... :S
  • 1
  • 354
  • 355
  • 356
  • 357
  • 358
  • 482