paradigm írta:
Komolyan mondom segítsenek már az Express/Hídrádió fanok, hogy mitől is lenne jó bármelyik Miskolcnak. Vagy 5 dolgot felsorolhatátok, hogy mi az, ami annyira profi bennük. Hátha végiggondolom őket és megtérek én is.
Kicsit eltértünk a topic témájától, de én sem értem. Egyrészt az Express sosem tudná kiszolgálni M.O. 3. legnagyobb városának és környékének az igényeit kereskedelmi rádiós téren, márcsak azért sem, mert mindegyik frekije közszolgálati. Mondjuk az mind1, hogy ennek nem felelnek meg, de alapvetően azok. Biztos örülne a sok miskolci Gold FM hiánytól küszködő fiatal az éjszakai Jazz Expressnek. És ebben ki ismerül a közszolgálat. Náluk. Közszolgálati rádió pedig bármilyen érdekes van Miskolcon. Európa, MR6.
Apropó közszolgálat. Mikor hallottatok riportot, élő vendéget utoljára az Expressen hírblokkon (konzerv) kívül? Pedig ez egy kereskedelmi rádióban is szokás, nem hogy egy "közt szolgáló" rádióban.
Az Expressel az a legnagyobb baj, hogy annak ami (közszolg), nem tud megfelelni, annak pedig ami lenni akar (ker) egész egyszerűen (sajnálom, hogy ezt kell írnom, de így van, majd kimoderálják, ha nem fér bele) szar.
A napokban beszéltem egy kollégámmal, hogy az Express semmivel nem több mint egy országos rádió, a tokaji, encsi, stb. ember számára. Pedig az lenne a célcsoport elsősorban. Ennyit a Juventus is tud Miskolcon. Sőt.
De ebben a topicban inkább beszéljünk a Gold-ról. Hiszen nem minden arany, ami fénylik.
"Mi másként gondoljuk... Mást gondolunk ennek az egész folyamatnak és az eljárásnak a törvényszerűségéről."