Valóban, korábban több rétegműsor volt, azonban több okból is úgy kellett döntenünk: meg kell őket szüntetni.
Volt amelyik az új médiatörvény miatt, volt amelyiket azért, mert sehogy nem sikerült megértetni a monitoring szolgálattal és ez által az NMHH-val, hogy már pedig ez a célcsoportnak szól..
Most pedig mivel lényegében már közszolgálati rádiót kell csinálnunk, így azon műsorok nagy része nem számítana bele a kötelező 67%-ba, amit így is épp elég meló teljesíteni, így ezekre nem jutna már idő.
Műsorvezetőkkel kapcsolatban: amint lesz annyi szusszanásnyi időnk, hogy próbáljuk őket "javítani" és képezni, meg fogjuk tenni, de egyenlőre a kötelező kötelességek mellett nem megy, és így is kevesen vagyunk

Jimmer