Oldal: 287 / 1028

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.16. 21:50
Szerző: Adam
Rickykeee23 írta: 2021.03.16. 12:23 Igen, valóban értelmesebb lenne (ha már így van megoldva), hogy 10-12 között a helyi sáv. Lehet hülyeséget mondok most, de lehet azért van így, hogy Balázsék korrektül át tudják adni a staféta botot a következő műsorvezetőnek. Nem tudom, hogy mostanság, hogyan van megoldva de én régen hallottam olyat (amikor 10-14-ig volt helyi sáv), hogy Attis beült Balázsékhoz, kérdezgették, hogy mi lesz a kövi zene, meg ilyenek (mint anno a Classon Abaházit). Aztán elbucsuztak, hogy most innentől Attis vezérel. Aztán én (Baranya Megyében) Török Mónikát hallgattam a folytatásban.
Erre én is gondoltam, egyébként ennek lehet egy bizonyos hagyománya, mert szinte minden rádión szinte minden műsorvezető így adja at a stafétát a következőnek.
De munkaszervezési oka is lehet, ha aznap akarjak felvenni a leadasra kerülő konzervet, akkor 12-re nyilván egyszerűbb elkészíteni, mint 10re. Ennek ott van jelentősége, ha egy stáb több frekit csinál egyszerre. Inkább utóbbira gondolnék, mert 2019 nyarára szaporodtak meg nagyon a frekvenciák. Akkorra érte el a csúcsát lenyegeben a hálózat, utanna már “csak” a Balaton és a Kazincbarcikai freki csatlakozott.
Rickykeee23 írta: 2021.03.16. 12:23 /Ez csak az én véleményem! Ha a Baranya megyei hálózatot vesszük alapul és megszűnne, engem egyáltalán nem érdekelne! De olvastam itt előzmányeket, hogy Szegeden pl korrekt./

Amúgy lehet, hogy már azért nem nyúlnak hozzá semmihez, mert készítik elő azt a verziót ami a 89,5 után lesz. (Kíváncsian várom, hogy miben fog változni)
Aztán most már teljes mértékben értelmetlennek látják, hogy hozzá nyúljanak az egészhez átmenetileg.
Inkább majd élesbe, minden, egyszerre.
Pécs es környéke, a Mambó radio kft által üzemeltetett frekik külön utat járnak egy kicsit, mióta csatlakoztak 2017-ben ujra. Eleinte azt hiszem jóval több volt a helyi adás, talán csak Balazsek és a Discoshit volt központi? Aztán később betagozódtak.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.16. 21:37
Szerző: Adam
Béci09 írta: 2021.03.16. 11:44 Ha nem lenne balázsék (bárcsak), akkor praktikusan le lehetne tudni a helyi sávot 05:00-08:00 között, olyasmi információs magazinnal, mint az egri Best-en Szabó Gábor műsora.
Az helyi rádióba való reggeli műsor, és nem országosba. Hivatalosan lehet hogy nem országos a Radio1 persze de gyakorlatilag az.
Béci09 írta: 2021.03.16. 11:44 Egyébként régen 10-14-ig volt a helyi sáv, és amikor 2 órásra csökkentették, érthetetlen módon nem 10-12, hanem 12-14 közé tették. Ez így valóban béna, hogy a központi műsor közepébe belerakták a helyin sávot, szerencsétlen hallgatók nem is értik, hogy mikor mi van.
Nem teljesen így volt. Hogy a 2016-os újraindulás óta kezdetektől fogva 2 órás vagy 4 a napközbeni helyi műsor arra nem teljesen emlekszem pontosan. De az biztos, hogy nem akkor lett 2 órás, amikor 2019-ben ez 12-14 közé került! Elotte több évig ment 2 órában 10-12-ig!

Igazából ez sehol sincs jó helyen. Tovább megyek, Azt az energiát, amit ennek a 2 órás konzervnek a felvételére fordítanak, nyugodtan fordithatnák magasabb minőségű helyi hirblokkok, naprakész programajanlok legyártásara, szerkesztésére. Minden második óra végén lehetnének helyi hírek, közte pedig kétóránként központi. Félkor pedig programajánló. Lehet hogy ezzel időben kevesebb lenne kitöltve, de 100x több értelme lenne. Sajnos ezzel a 2 órás konzervvel lehet legegyszerűbben le tudni a kötelezettséget. Mert amúgy Teljesen mindegy, hogy 12-14 között Györke Attis, Dominik Zsoltot vagy Bőszén Adris konferalja be a zenéket. Nyilván vannak olyan helyi frekik ahol ez nem teljesen állja meg a helyét (Szeged, Sopron) de a többség ami új freki, az ilyen.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.16. 12:23
Szerző: Rickykeee23
Igen, valóban értelmesebb lenne (ha már így van megoldva), hogy 10-12 között a helyi sáv. Lehet hülyeséget mondok most, de lehet azért van így, hogy Balázsék korrektül át tudják adni a staféta botot a következő műsorvezetőnek. Nem tudom, hogy mostanság, hogyan van megoldva de én régen hallottam olyat (amikor 10-14-ig volt helyi sáv), hogy Attis beült Balázsékhoz, kérdezgették, hogy mi lesz a kövi zene, meg ilyenek (mint anno a Classon Abaházit). Aztán elbucsuztak, hogy most innentől Attis vezérel. Aztán én (Baranya Megyében) Török Mónikát hallgattam a folytatásban.

/Ez csak az én véleményem! Ha a Baranya megyei hálózatot vesszük alapul és megszűnne, engem egyáltalán nem érdekelne! De olvastam itt előzmányeket, hogy Szegeden pl korrekt./

Amúgy lehet, hogy már azért nem nyúlnak hozzá semmihez, mert készítik elő azt a verziót ami a 89,5 után lesz. (Kíváncsian várom, hogy miben fog változni)
Aztán most már teljes mértékben értelmetlennek látják, hogy hozzá nyúljanak az egészhez átmenetileg.
Inkább majd élesbe, minden, egyszerre.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.16. 11:44
Szerző: Béci09
Ha nem lenne balázsék (bárcsak), akkor praktikusan le lehetne tudni a helyi sávot 05:00-08:00 között, olyasmi információs magazinnal, mint az egri Best-en Szabó Gábor műsora. Egyébként régen 10-14-ig volt a helyi sáv, és amikor 2 órásra csökkentették, érthetetlen módon nem 10-12, hanem 12-14 közé tették. Ez így valóban béna, hogy a központi műsor közepébe belerakták a helyin sávot, szerencsétlen hallgatók nem is értik, hogy mikor mi van.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.16. 00:10
Szerző: noartist
djlacee írta: 2021.03.15. 23:54
Adam írta: 2021.03.15. 23:18...ezt a helyi sav nevezetű rémálmot megszüntetni.
Azért azt tegyük hozzá, hogy valahol ez jelenti a "helyi" rádiót jelenleg.
Külön kiemelném a szegedi adást, ami valószínűleg a legszínvonalasabb tagja a hálózatnak. (Pechükre pont egy R88 van mellettük.)

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.15. 23:54
Szerző: djlacee
Adam írta: 2021.03.15. 23:18...ezt a helyi sav nevezetű rémálmot megszüntetni.
Azért azt tegyük hozzá, hogy valahol ez jelenti a "helyi" rádiót jelenleg.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.15. 23:18
Szerző: Adam
potyi írta: 2021.03.15. 23:07 A legutóbbi médiatörvény-módosítás óta már csak napi 2 órányi helyi műsor kell minimum, nem 4. Ez letudható 5-6 közt és a reklámblokkokban. Ráadásul amit azonos cég üzemeltet, azt vételkörzet-bővítésként is lehet futtatni szerződésmódosítással. Egyelőre még egyiket se lépték meg, egyelőre.

Az meg továbbra is opció (egy kicsivel bonyolultabb és drágább, mint a fenti), hogy a 89.5 megnyerése esetén felvásárolják a franchise partnereket és országos rádióként futnak tovább, mert így már meglesz az 50%-os lakossági lefedettség.
A legtöbb vidéki frekvenciát birtokló cég már a zsebben van, szóval nagyon nincs mit felvásárolni. Néhány van még sziget szerűen amik még partnerek (Pécsi és környéki frekik). De logikus lépés lenne a Pest környéki frekik megszüntetésével egyidőben ezt a helyi sav nevezetű rémálmot megszüntetni. Főleg ha médiatörvény is lehetővé teszi.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.15. 23:07
Szerző: potyi
A legutóbbi médiatörvény-módosítás óta már csak napi 2 órányi helyi műsor kell minimum, nem 4. Ez letudható 5-6 közt és a reklámblokkokban. Ráadásul amit azonos cég üzemeltet, azt vételkörzet-bővítésként is lehet futtatni szerződésmódosítással. Egyelőre még egyiket se lépték meg, egyelőre.

Az meg továbbra is opció (egy kicsivel bonyolultabb és drágább, mint a fenti), hogy a 89.5 megnyerése esetén felvásárolják a franchise partnereket és országos rádióként futnak tovább, mert így már meglesz az 50%-os lakossági lefedettség.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.15. 22:08
Szerző: Adam
Snake05 írta: 2021.03.15. 20:14 Akkor jöjjön néhány programminggal, arculattal kapcsolatos észrevétel is:
- Nagyon úgy tűnik, hogy a helyi sáv (sajnos) marad. Ebben az esetben a délutáni helyi műsort érdemes lenne átrakni délelőtt 10 és 12 óra közé, hogy ne vágja ketté Attis műsorát.

- Az újabb power intro-k borzalmasak, szerencsétlen station voice és az önmagában is zavaró számcímbemondás sz*rrá van effektezve, gyakorlatilag érteni sem lehet. Ez az egész power intro eleve teljesen felesleges dolog, nem kéne szórni rá a pénzt. A dalokhoz készült gumizenék közül (amikben szintén nincs semmi ráció) a Michael Patrick Kelly dalhoz tartozó tud rendesen felb*szni, egészen konkrétan a kb. 5 másodpercenként hallható indokolatlan ugatással. MIRE JÓ EZ? :ninja:

- Ha majd tényleg lesz 89.5, akkor a WIM-ből, ami alapvetően egy rétegműsor, legalább egy órát el kéne venni, de inkább kettőt.
Összességében csökkenteni kellene majd a mixeket. Pl lehetne kezdeni a délutánival.
A helyi sáv régebben 10-12-ig volt, valami oknál fogva átkerült 12-14-ig.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2021.03.15. 20:23
Szerző: potyi
A 89.5 pályázati feltételei alapján elvileg nem fog kelleni ennyi mix.