végre elmondhatom, hogy innen ismerhettem meg új arcokat jó zenével és olyanok számai is megjelennek, akikről sose hittem volna, hogy megjelenhetnének itt!
innen ismertem meg Zórát, toldyuusot, BÖBE-t, Blanscht, ROSE MAY-t, L.A. Suzi-ékat, Hēyát, Hűvös zenekart, B. Nagy Rékát, Grabovskit, és AGAVOID-ot, akiknek sorba pakolgattam be playlistjeimbe.
sajnos ehhez végig kellett szenvednem több napnyi hallgatást, mert olyan érthetetlen és bizarr szemetekkel van tele, hogy
egy nívós(nak kommunikáló?) full-time magyar zenei rádiónak tilos lenne felvállalni! én itt az új arcokra vagyok kíváncsi és minőségi produktumokra, amit úgy kell fülelnem, hogy elcsípjek. ömlesszétek a hallgatók nyakába ezeket a csodákat úgy, ahogyan egy streaming szolgáltatók teszik!
a jelenlegi játszások 70%-a szarrá vannak pörgetve helyi adókon, a Retrón és a Dankón is. ezek elől szeretnék menekülni ide, de nem, el is felejthetem, mert itt is csak az ömlesztet szart kapom.
kösz, de én más impulzusokra vágyom. ti meg vágyjatok légyszi egy igazi zenei-szerkesztőre. mondjuk arra a palira, akit október elsejével kibasztatok. érdekes mód az első hónapban a playlisttel se volt bajom, mert egy az egyben átvettétek azt a listát, amit nektek ruházott át. utána jött a lejtmenet. most már van remény, de ez csekély és kevés.
hajrá, B. A.-t meg visszavenni zenei-szerkesztőnek és sűrűbb vendég leszek!
még így is hamarabb tekerek ide, mint a dögunalmas Rádió 1-re, ha magyar produktumra vagyok kíváncsi.
ja és több Resst (nem csak egy száma van), Soléret, Brenkát, ajsa lunát, Деvát, Aurevoirt, Amorf Ördögöket, Ghymest, Analog Balatont és a fentebb említetteket, illetve lepjétek meg a hallgatókat új arcokkal, mert nem kell nekünk Vastag Csaba, se Kowlasky, se KFT!
végül Beatrick és Co Lee is elfér itt, ha már annyira nyomatjátok őket a Petőfi TV-n.