Hú na hát nem is tudom hol kezdjem! Elég sok dologról volt itt szó igyekszem rövid lenni.
Nem lenne jó az egységes rádió1, mert a helyiek nem a pesti hírekre kíváncsiak max akkor legfeljebb a hírbemondókat hagyhatnák meg úgy lenne értelme meg a helyi reklámblokkokat úgy még elmenne bár úgy sem mert a debrecenin is van életmódmagazin meg ilyenek akkor ezek mind megszűnnének.
Én szoktam hallgatni a nyíregyházit, Balogh Vili ott bemondja a közlekedési híreket amúgy ő is ritkábban szólal meg az adott órában.Költség hatékonyság szempontjából viszont tényleg nem mindegy hogy mire mennyit kell költeni, hogy gazdaságosabb az adáskészítés ebben igaza volt az illetőnek aki írta.
A helyi sávról már írtam egyszer tényleg faramuci megoldás ami most van én mondom visszahoznám a régi órarendet mikor 10től 2ig volt helyi az bőven elég lenne és déltől lenne kívánságműsor az összes frekvencián.
A zenéket is többször kitárgyaltuk már én is elmondtam róla a véleményemet mit kellene meg hogy kellene, most jó de kitudja meddig nem unjuk e meg ezeket a zenéket is elképzelhető amúgy de még nem tudjuk mit hoz az élet. Az is való igaz, hogy már én is tapasztaltam hogy a leg több tizenéves jobban meghallgatja ezeket a Drake Khalid és társai zenéket vagy letölt magának vaalmi remixet épp ezért van veszélybe a rádiózás sajnos annak is gaza volt aki azt mondta hogy az emberek leg többen már emberek többsége már nem rádiót hallgat hanem külömböző portálokról spotifive stb hallgat zenéket.
Hát az idősek nagyon kivannak szolgálva a 60as 70es évek zenéivel erre is elmondtam már mi lenne a megoldás hogy képzelném el a Retrót, remélem az új vezetés majd változásokat hoz mint annó a Sláger életében mert ők is csak kezdetben adták leginkább ezeket a zenéket mondom gondolom rájöttek hogy így nem fognak sokáig működni nem fog működni ez a színvonal hát akkor a mai világban. Majd B tóth is feláll mint Klamancsek tette, és majd rá jönnek hogy ez így nem fog menni mert már Klamancsek is aztmondta hogy ez a Retró már nem az a Retró amiket ők felépítettek az induláskor.
Meg mint azt már többször is mondtuk, vagy amit az egyik tag itt mondott egyszer hogy 98ban még elment ez hogy emlékezzünk a 60as 70es évekre, de ma már nem ez az igény de én is említettem már.Továbbra is azt mondom lehet 60as 70es én nem bánom de legyen akkor 80as 90es és 2000es dalok és a Popptarisznya is ezen alapon szóljon. Részemről ezt lezártnak tekintem.