PooLee írta:A minőség nem feltétlenül jár együtt a népszerűséggel, főleg Magyarországon. Ennek ellenére egy viszonylag (főleg a korábbi helyzethez képest) tűrhető hallgatottságot sikerült produkálni az MR2 megalapításával. Ennek a lerombolása zajlik most. És egyértelmű, hogy nő a hallgatottság; majd akkor hogy fog, ha elkezdik SP és Lady Gaga számait is aktívan játszani (talán már jövő héten be is következik, ha így haladunk). Ez egyfelől örömhír, mert a közszolgálati rádió akár meg is előzheti így a kereskedelmiket hallgatottságban. A problémás viszont az, hogy most már végképp semmi olyan nem lesz, amitől közszolgálatinak nevezhető. Ja, hogy a kereskedelmi rádiókhoz hasonló, ömlesztett, moslék zenei kínálatának köszönhetően minden réteget kielégít (elvben legalábbis)? Kösssz...Szerintem attól, hogy egy rádió populáris zenéket (is) játszik, még nem számít feltétlenül kommersznek.
Az meg, hogy közmédium, még szintén nem ok arra, hogy kommersz legyen.
Szóval nem hinném, hogy szükséges a vészmadárkodás.
Mellesleg a közszolgálati feladatok a Médiatörvény 83. §-ában tisztán és világosan meg vannak határozva.
