Csak a "kommunizmusra" reagálok, nem akarok véget nem érő vitákat...
mszilárd írta:Bár nem éltem a 'kommunizmus' krémjében, ezért nem éltem meg aktívan, hogy milyen volt. De mostmár csak azt mondom, hogy a sokat szidott rendszer volt a jó.Én éltem akkor, abban jártam iskolába és még öt évet dolgoztam is benne. Hogy jó volt-e? Nem volt munkanélküliség - papíron. Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenkinek volt munkahelye, mivel kötelező foglalkoztatás volt (akinek mégsem volt munkahelye a személyijében, azt elvitte a rendőr KMK miatt). Az a különbség, hogy pl. néha hülyére untuk magunkat, mert nem volt munka, csak bejártunk blokkolni. A karácsonyi szünet két-három hetes volt! Kaptunk fizetést, ami bőven elég volt a megélhetésre, de semmi luxus nem fért bele. Ez így nyilván jobban hangzik, mint a mai helyzet, igenám, de 1980-tól (miután megállapodtunk az IMF-fel) ömlött be az országba a dollár alapú hitel. Ebből volt relatíve jó életszínvonal (relatíve, mivel a nyugatit még így sem közelítette meg). '85 után kezdett apadni a forrás, és ezután bizony komoly áremelések jöttek. Bevezették a személyi jövedelemadót meg az ÁFA-t (bizony még a 80-as években), közben meg nem nőttek a bérek, tehát reálértéken csökkentek. Az adósság nőtt, kezdtek esedékessé válni a visszafizetések, mindez még mindig Kádár alatt. Szóval nem volt az fenékig tejfel, de ami jó volt benne, azt azóta is nyögjük. Hidd el, ha nem kaptunk volna akkoriban 20 milliárd dollár kölcsönt, itt se lett volna se áram, se kaja, épp úgy, mint a románoknál.
Az igazat, csakis az igazat, a színtiszta igazat mondom, Isten engem úgy segéljen!
