RADIOSITE Fórum

  • Petőfi Rádió

 #197932  Szerző: david72
 
Túlgondoljátok!

Nincs nagy titok, egyszerűen a Siváknak most volt ideje egyáltalán ezzel foglalkozni, és megpróbálták össze kapni magukat január 2-re. Mostanra kaparta elő a Rádió 1-ből, Retroból ki"hozott" zenei teszteket, amiken bizony ezek a dalok teszteltek jól, igaz, 3-4-5 évvel ezelőtt.

Ettől még ötletem sincs, hogy miért volt megalapozott az év végi (november vége-decemberi) új zenei ámokfutásuk, ami nem volt rossz, főleg, hogy ennek hatására a Rádió 1 is csatlakozott, és bátrabban rakta be az újabb dalokat.

Ui.: A Petőfi advent egyszerűen borzalmas volt, a kezére kéne csapni annak, aki azt úgy, abban a formában jóváhagyta! Azzal és az egész hangvételével, arculatával rúgtak mégegyet a már földön fekvő petőfi brandbe.
 #197928  Szerző: p0tyi
 
A baj az, hogy helyzetéből fakadóan szerintem túl sok elvárásnak akar egyszerre megfelelni ez a rádió. És azzal, hogy félig-meddig leválasztották az MTVA-ról, nem hogy kevesebb, de talán még több elvárás lett.
 #197927  Szerző: shadoe
 
pébégáz írta: 2023.01.01. 21:06
Annyira kigyomlálták az újdonságokat a rotációból, és rakták tele lejárt slágerekkel,hogy azokhoz képest még a magyar zenék is jobbak. Ami abszurdum, hogy már a saját slágerlistájukon szereplő aktuális slágereket sem játszák normál rotációban.
Igen, "szuperül" kezdődik ez az év rádiós szempontból. Nálam az általam leginkább hallgatott 3 itthoni rádió már egy nap alatt lebőgött. Jelen állás szerint ez a melyik rádiót NE hallgassuk év lesz.
Fura volt ezt az agonizáló Petőfit ma úgy hallgatni, hogy közben vele párhuzamosan az esti műsorsávban órákon át olyan zenéket adott tömegesen a Radio Romania, aminek itt kéne szólnia, de már várhatjuk, mikor szólnak ezek itt valaha.
 #197924  Szerző: pébégáz
 
p0tyi írta: 2023.01.01. 16:59 Maradt a déli és éjszakai magyar zenei nyomor. :punch:
Annyira kigyomlálták az újdonságokat a rotációból, és rakták tele lejárt slágerekkel,hogy azokhoz képest még a magyar zenék is jobbak. Ami abszurdum, hogy már a saját slágerlistájukon szereplő aktuális slágereket sem játszák normál rotációban.
 #197919  Szerző: p0tyi
 
Maradt a déli és éjszakai magyar zenei nyomor. :punch:
 #197917  Szerző: zenefalo
 
Boldog Új Évet! 11 órától Holnapután című műsor Puskás Petivel itt és a Manna FM-en is. Gondolom, a Mannán csak ismétlések mennek, onnan költöztették ide ezt a beszélgetős műsort!?
 #197910  Szerző: kondalyuk
 
JuVi írta: 2022.12.30. 22:11
shadoe írta: 2022.12.30. 21:09 Hát ha a most év végére lebutított playlistre ránézek, ma pl. Sofia, Love Me Like You Do, Uptown Funk, Lovefool, Impossible, Blurred Lines, Freestyler, Cupid's Chokehold, vehetjük a sátorfánkat, és kereshetünk egy normálisabb rádiót (megint). Én kimondottan utálom ezeket a zenéket, semmi szükség egy újabb Retro, Best Fm vagy Rádió 1-klónra!
+ George Michael is szólt este, ebből arra következtetek, hogy szinte biztos, hogy a Titusz-féle irányt fogja követni a rádió, megspékelve Nagyon zene! időszakos műsorokkal. Mondjuk ez önmagában már szerintem nem elég a jelentős hallgatottság növelés szempontjából, ugyanis az a Petőfi akkor ment jól, amikor a Retro még a 60-as, 70-es, 80-as, 90-es évek zenéit játszotta, azóta viszont már ott is felhigult a zenei kínálat, így nem biztos, hogy visszapártolnak a hallgatók.
Bocsánat, csak a pontosság kedvéért: az említett dalok eddig is mentek, a Titusz utáni progresszívabb időszakban is, csak jóval ritkábban. Azóta november közepén változtattak a clockon és ezek a mainstream re-current dalok gyakrabban szólnak.
 #197907  Szerző: JuVi
 
shadoe írta: 2022.12.30. 21:09 Hát ha a most év végére lebutított playlistre ránézek, ma pl. Sofia, Love Me Like You Do, Uptown Funk, Lovefool, Impossible, Blurred Lines, Freestyler, Cupid's Chokehold, vehetjük a sátorfánkat, és kereshetünk egy normálisabb rádiót (megint). Én kimondottan utálom ezeket a zenéket, semmi szükség egy újabb Retro, Best Fm vagy Rádió 1-klónra!
+ George Michael is szólt este, ebből arra következtetek, hogy szinte biztos, hogy a Titusz-féle irányt fogja követni a rádió, megspékelve Nagyon zene! időszakos műsorokkal. Mondjuk ez önmagában már szerintem nem elég a jelentős hallgatottság növelés szempontjából, ugyanis az a Petőfi akkor ment jól, amikor a Retro még a 60-as, 70-es, 80-as, 90-es évek zenéit játszotta, azóta viszont már ott is felhigult a zenei kínálat, így nem biztos, hogy visszapártolnak a hallgatók.
 #197906  Szerző: knoskamatee
 
shadoe írta: 2022.12.30. 21:09
jonaa írta: 2022.12.29. 15:42 Már csak 2 és fél nap 2023 január 1 reggelig aztán megtudjuk mi lessz a Petőfi Rádió sorsa jobb vagy rosszabb lessz.
Hát ha a most év végére lebutított playlistre ránézek, ma pl. Sofia, Love Me Like You Do, Uptown Funk, Lovefool, Impossible, Blurred Lines, Freestyler, Cupid's Chokehold, vehetjük a sátorfánkat, és kereshetünk egy normálisabb rádiót (megint). Én kimondottan utálom ezeket a zenéket, semmi szükség egy újabb Retro, Best Fm vagy Rádió 1-klónra!
az most jobban izgat, hogy erre mit fog lépni a Rádió 1 pl.
 #197905  Szerző: shadoe
 
jonaa írta: 2022.12.29. 15:42 Már csak 2 és fél nap 2023 január 1 reggelig aztán megtudjuk mi lessz a Petőfi Rádió sorsa jobb vagy rosszabb lessz.
Hát ha a most év végére lebutított playlistre ránézek, ma pl. Sofia, Love Me Like You Do, Uptown Funk, Lovefool, Impossible, Blurred Lines, Freestyler, Cupid's Chokehold, vehetjük a sátorfánkat, és kereshetünk egy normálisabb rádiót (megint). Én kimondottan utálom ezeket a zenéket, semmi szükség egy újabb Retro, Best Fm vagy Rádió 1-klónra!
  • 1
  • 97
  • 98
  • 99
  • 100
  • 101
  • 627