noartist írta:nem (csak) ez a baj a rádióval, egyszerűen nem képes felvenni a tempót az aktuális zenehallgatási szokásokkal. A fiatalok percenként kapcsolgatnak, "nextelik" a hallgatott tartalmat, nem fognak várni arra, amíg ismét jön a kedvenc daluk és nem fognak meghallgatni olyan tartalmakat, amelyek nem érdeklik őket. Legtöbbüknek nincs is rádiójuk és nem is tervezik a vásárlást. A még rádiózó célcsoport folyamatosan öregszik, a fiatalokat pedig nem lehet rádiózásra bírni.kukac írta:Próbáljunk egy kicsit elvonatkoztatni attól, hogy személy szerint kinek mi tetszik és mit szeretne viszont hallani az éterben is, mert ez kb. nem vezet sehová. Joggal feltételezhető, hogy a r1-en okkal történik minden és akik ezzel foglalkoznak, tudják hogy mit miért csinálnak. Egy nyugati stílusú zenei program honosítása kb. azt eredményezné, amit most a hazai rádiókban hallani. Nem lesz tehát vh1, nem lesz mtv, mert idehaza egyszerűen nem ez az igényszint. Pár év és lassan már rádió sem lesz, mert a fiatalok nagy ívben tesznek az egészre, úgyhogy inkább azon lenne érdemes agyalni, hogyan fogja túlélni az iparág ezt az időszakot.Most kövezzetek meg, de indulhatna egy kreatív kampány Rádiózni jó! címmel. Lehetne kétoldalú is: hallgatni, valamint benne dolgozni is (=szakemberhiány miatt). Mondjuk, ehhez rádiós piac sem ártana, mert jelenleg -ügyeskedés nélkül- itt is csak 4 állami rádió jön, ami valami elképesztően szánalmas. A plusz egy helyi is a kormányzati propagandát tolja MTI hírekkel vegyítve.
A fiatalok ezt nekifutásból rühellik, én is. Ha népszerűvé akarjuk tenni a rádiózást, akkor miért használjuk propagandacélokra??? Nem reprezentatív, de sok ismerősöm verte be a kikapcsológombot autóban is, amikor egymás után (!!!) két ,,Magyarország jobban teljesít!", ,,Magyarország erősödik!" ment le. EZ BAROMSÁG! Valami gusztustalan és hányinger.
Mindjárt kapom az ívet, oké, de tessék elgondolkodni, hogy normális-e az, hogy akárhova kapcsolsz az autódban, ezt hallgatod óránként olykor-olykor 2x2-es etapban. Meg nincs zenei választék sem, országos kereskedelmi rádiókról nem is beszélve.
Kigyomlálni a politikát a rádiókból, több zenét, és rádiót magát! XXI. századi környezetben, adott célközönséget a lehető legjobban megszólítva. Ha ezek adottak lennének, össze lehetne fogni szakmai szinten, és egy független kampányt indítani kreatívan. Jeleneg mindenki ül a babérjain, és beletörődik a dolgokba. Szörnyű.
Elnézést az offért.
