potyi írta: Az ilyen proli/igénytelenebb-zenék, mint a "Dance Monkey", "Roses", vagy régen a "Blah Blah Blah", gyakorlatilag már megjelenése pillanatában felkapott volt náluk, míg az olyan előadók számaira, akik netán még énekelni vagy zenélni is tudnak, fél-egy évet kell várni, hogy végre "felfedezzék" vagy eleve a várakozás is hiábavaló, és inkább nem fedezik fel, hadd menjenek helyettük a Ritmo, Narcotic, Turn me on, és egyéb szarabbnál szarabb ötlettelen feldolgozások. Szubjektív zárójel bezárva.Azt én is megfigyeltem, hogy az idegesítően vékony hangú, virnyákolós énekkel előadott dalok azonnal bekerülnek a rotációba, a zenei szerkesztő gerjed ezekre!
Remélem, ezzel most kivételesen nem idegesítettem fel senkit, bocs a hosszúságért.
potyi írta: ↑2020.05.31. 21:58 Nem lehet egyből és azonnal lecserélni a komplett rotációt, mert komoly hallgatóvesztéssel járhat. Szép lassan, fokozatos átmenettel szükséges átállni egy új, a korábbinál frissebb és dinamikusabb zenei kínálatra. Feltéve ha a kutatások kihozták, hogy erre tényleges igény van.Ha belegondolsz, azért van benne logika, ahogy most leosztották a 3 rádiót. De az sem hülyeség amit írsz.
Én mondjuk máshogy csinálnám, a Retrot egy az egyben átalakítanám olyanra, amilyen a Sláger Rádió volt, mégpedig Bochkorostul, a Rádió 1-ből egy frankó Hot AC rádiót faragnék, számtalan jobb példát tudnék rá hozni, mégis a megboldogult Danubiust mondanám mintának, hogy érthető legyek, a Best FM pedig lehetne egy vérbeli CHR rádió sok dance zenével és mix-szel, amolyan Roxy-Music FM-Rádió1 keverékként, ennek úgyis csak a nagyobb városokban van piaca.
Ez eleinte biztosan hallgatóvesztéssel járna, és lenne benne minimális kannibalizmus is, de szerintem hosszútávon kifizetődő lenne, ha nem zenei korszakok, hanem top formátumok mentén lenne bontva a három rádió.
Glenn írta: ↑2020.05.31. 09:27 Hát sajnos továbbra sincs szinkronban a velencei 90,4 és a pesti 96,4. Tegnap délelőtt Györke Attila kétszer mondta el ugyanazt, ha úgy akartam. Ehhez elég volt csak a pesti adóról a velenceire ugrani. Azért az pozitívum, hogy az automatikus frekiváltás simán megy az M0-áson oda-vissza, csak zavaró, hogy a műsor csúszik.Ezzel tökéletesen egyetértek, ezt meg kéne oldani úgy, mint a Karc-MKR, ott nincs semmilyen csúszás és tökéletes a váltás is. A Máriáról továbbra sem nyilatkoznék.
Attis írta: ↑2020.05.31. 10:40 A 99,9 és 99,4 között is van jó 5 másodperc. Igaz, korábban jóval több volt.Igen, a pécs környéki, kaposvári, egri, tiszafüredi, debreceni adók "kilógnak a sorból", ami szerintem megintcsak érthetetlen, az összes többi vidéki freki viszont szinte tökéletesen szinkronban van egymással (a tatabányai csúszik még egy nagyon picit többet, de abszolút belefér ennyi). Utóbbiakat a közelmúltban tették rendbe.
asr27 írta: ↑2020.05.31. 18:23 Balaton-Budapest útvonalon hallgattam ma hosszabb ideig. Sajnos még mindig sok az agyon játszott, lejárt sláger!Sajnos így van, hiába frissítik idővel esetleg a zenei bázisukat, hogyha nagyon szűk a rotáció, 30-40 dal ismétlődik állandóan!
Pl. Dynoro - In my mind... Ilyeneket miért kell még mindig ilyen sűrűn, rotációban leadni? Az előadónak, vannak már jóval újabb zenéi is.
Akkor ott van Ava Max - Sweet but Psycho zenéje is, ezt sem kellene már ilyen gyakran játszani. Egyszerűen unalmas és elkapcsolási faktort idéz elő!
Nagyon kevés az újdonság!