89 5höz még annyi hogy nem is csak hogy jól fogható, hanem még elég sokáig is szól mint a 96 4 szólt korábban. Igaz a rádió átváltásoknak köszönhetően ahol már nem szól a 89 5 ott sem maradunk r1 nélkül mert rögtön átvált az adott vidéki frekvenciára és tapasztalataim szerint most már nem is igazán késnek a pestitől bár mikor helyi adás van azért még tapasztaltam hogy más ment ott ahova átváltott mint az előzőn vagy éppen picit késett a zene.
Korábban sokat ugrált két freki között a rádió és leg inkább akkor volt fura, mikor különböző zenék mentek volt hogy a másikon ugyan azt a dalt még egyszer megkellett hallgatni. Bár lehet hogy csak én hallgattam jó időben és még ma is tapasztalható ez a jelenség de én csak helyi adásnál vettem észre tapasztaltam ilyet de mondjuk sűrűn nem is járok vidékre autópályán hogy ezeket figyeljem hónapról hónapra. Inkább nyaranta fordul elő egy évben egyszer.