KPLR írta: ↑2026.09.20. 06:16 Szia, én pedig arra vagyok kíváncsi, hogy mikor lesz végre valahára idén is TOP500, mert eddig mindig az utóbbi években vagy nyár elején, vagy szeptember elején/végén volt , most pedig semmi, pedig már ideje lenne egy szokásos éves rotáció frissitésnek, de hát majd meglátjuk. Csak ne decemberben legyen mert az eléggé katyvaszos szokott lenni, főleg a karácsonyi zenék és nyereményjátékok miatt.. Szerintem 27 január végén lesz majd beütemezve szerintem, ha nem akkor majd jövő nyár.A Music FM-nél is hasonló volt, minimális változások történtek érdemben a vége felé és a 2019-es várható megszűnéssel magyarázták sokan. Valószínű itt is van egy kis kivárás, a fiatalok nem igazán vevők már a rádióra és a kurrens előadók is inkább a saját közösségi médiás felületekre, meg a streaming-re fókuszálnak. Illetve ahogy anno a Music FM-et is a politika hozta létre és számolta fel, úgy ez a rádió is politikai alapon jött létre és a hosszútávú piaci működőképessége idővel fog eldőlni. A Music-nál emlékeim szerint a 2014-es események után elkezdődött már egy helyezkedés, ami 2018--2019-re nagyon nem jött be és '18-ban már sejthető volt, hogy ez ennyi. A Rádió 1-et nem követem olyan aktívan, mint anno a Music-ot, de ahogy belehallgattam április 12. után a Retro-ba, nem úgy tűnt, hogy amolyan ellenzéki hangot ütnének meg. Gondolom a R1-en sem más a narratíva, biztos lett volna itt híre, ha még is.
Vagy más: Lehet ők már tudnak valamit amit mi még nem! Lehet a Rádió 1 - nek is vége lehet záros időn belül ? És azért nem akarnak változtatni egyes dolgokon mint a rotáció? Nektek mi a véleményetek?
![]()
![]()
![]()
Viszont a Music-ért minden hibájával együtt nagy kár, főleg a DRS-ért, bár ott is érezhető volt, amikor szűkültek a pénzügyi lehetőségek, meg a személyi konfliktusok sem tettek túl jót a műsornak, de Balogh Tamás Fittikémmel és Horváth Szilárddal is elég jó párost alkotott. Amikor a végén már Fitti egyedül vitte, közel sem volt ugyanolyan, mint az elején, de itt gondolom a pénzügyi lehetőségek hiánya összefüghetett azzal, hogy miért nem ült senki a stúdióban.
