Ikarus buszokkal pótolják a Combinókat
A BKV közleménye szerint 2009. augusztus 1-je és 19-e között felújítják a nagykörúti villamospályát, így ebben az időszakban a 4-6-os villamosok csak a dél-budai végállomások és a Blaha Lujza tér között járnak majd. A Blaha és a Moszkva tér között villamospótló buszok közlekednek, változó útvonalon.
Mint az Index hétfőn beszámolt róla, az augusztus első három hetében tartó nagykörúti vágányfelújítással kapcsolatban problémák adódtak: több megállóban nem fér el a pótlásra szánt Volvo busz. A BKV szakemberei szerint a klímás buszokat csak akkor vethették volna be a felújítás alatt, ha a közúti forgalmat terelik a sínekre.
Nem értem minek akartak klímás buszokat a villamospótlásra, amikor gyakorlatilag a Volvo-kban lévő klíma semmit nem ér. Ma 4 Volvo busszal is utaztam, mindegyiken ment a klíma, az ablakok zárva is voltak, de semmi hatását nem lehetett érezni. Sőt az egyiken még jóval melegebb volt, mint kint, volt vagy 40 fok az utastérben, még a fogantyúk is forrók voltak, még az volt a szerencse, hogy csak néhány megállót mentem vele, mert hosszabb utat képtelenség lett volna kibírni.
A Combino villamosokon tényleg jól működik, kellemes a hőmérséklet az utastérben, de olyan Volvo busszal még nem mentem, amelyiken érezhető lett volna a klíma hatása.