RADIOSITE Fórum

  • Petőfi Rádió

 #71196  Szerző: chromsix
 
PooLee: nagyon szépen megfogalmaztad, egyetértek vele!
 #71175  Szerző: PooLee
 
Az admin lelkesedése ellenére, nekem az a borús gyanúm, hogy az a hallgatótábor, aki az MR2-t választotta (nem a Petőfi Rádiót úgymond), az azért tett így, mert olyan zenei kínálattal és rádiós arculattal találkozott, amit máshol nem talált meg. Sokan emiatt bányásztak elő rádiókészüléket, vagy netes adók helyett ezért kapcsoltak át ide. Sokan szimplán azt találták vonzónak, hogy alig szólalnak meg, szól a zene, milyen jó. Ez utóbbi réteget elüldözik azáltal, hogy megnövelik a szöveg arányát. Erre azt mondom, hogy SEMMIKÉPPEN SEM nevezhetjük problematikusnak (persze abban az esetben, ha releváns, jól szerkesztett, jól átgondoltan megjelenített tartalmakról van szó), elvégre közrádió. VISZONT: véleményem szerint a tudatos közönség nem fogja csak úgy lenyelni, ha majd 24/7-ben Kormoránt sugároznak, időnként propagandisztikus műsorelemekkel megszakítva ezt a folyamot. Az állomáskereső nem ragadt be senkinél. És pont az MR2-t szerintem egy viszonylag értelmiségi réteg hallgatja elsősorban, tehát meg fogja hallani a különbséget, még ha csak apránként adagolják is. Az, hogy valaki szereti a popzenének azt a szegmensét, ami igényesebbnek mondható, az nem jelenti azt, hogy koltay saját zenetárát is kedvelni fogja. Az persze lehet, hogy ugyanakkor új hallgatók jelennek meg, csak feltételezésem szerint ez nem a fiatalság lesz, a nyugdíjasoktól pedig elvenni tervezik a szavazati jogot; itt tehát egy további megfontolásra érdemes ponthoz érkeztünk. Ami viszont a legerősebb gyanúm: úgyis épül a saját rádióhálózat, tehát igazából mindegy is, hogy hallgatja-e valaki, a lényeg, hogy ne az a bűnös, aljas, sátán-vezérelte koncepció menjen, ami sikerre vitte ezt az adót és végre jó irányba terelte a hazai könnyűzenei életet.
 #71168  Szerző: moby67
 
Hát Én se emlékszem a tavalyi szavazáskor,hogy a listán szerepelt volna!
Ha nemzeti médiát készítenek, akkor árulják már el végre mi a s......t akarnak csinálni egy mára már elég jól hallgatott rádióval? Eddig mindent mondtak csak
konkrétumot nem! A Bartók érdekes nem téma,hogy mást is adhatna,csak a Petőfi reformálás sokak szívügye.
 #71102  Szerző: chromsix
 
Ez nem is volt kérdés, ugyanakkor a nemzeti irány egy országos "állami" rádiónál nagyon is elvárható. Szerintem.
 #71090  Szerző: DWC
 
Én nem emlékszem olyan kérdésre, hogy legyen nemzeti a média. Csak nekem hagy ki az agyam? :stare:
A hazai közszolgálati média hatalmas átalakuláson megy keresztül. Roppant nehéz dolga van annak, aki át akarja formálni, nemzetibbé akarja tenni. Ez a cél, erre szavazott az ország többsége.
 #71081  Szerző: chromsix
 
"Roppant nehéz dolga van annak, aki át akarja formálni, nemzetibbé akarja tenni" nem az, csak hozzáértő ember szükséges.
 #71075  Szerző: LuciFerko
 
PooLee írta:Márpedig nem a tévéről beszél...
A hazai közszolgálati média hatalmas átalakuláson megy keresztül. Roppant nehéz dolga van annak, aki át akarja formálni, nemzetibbé akarja tenni. Ez a cél, erre szavazott az ország többsége.
:vomit:
ákos, kormorán egész nap? :S
 #71074  Szerző: PooLee
 
Márpedig nem a tévéről beszél...
A hazai közszolgálati média hatalmas átalakuláson megy keresztül. Roppant nehéz dolga van annak, aki át akarja formálni, nemzetibbé akarja tenni. Ez a cél, erre szavazott az ország többsége.
:vomit:
 #71001  Szerző: chromsix
 
"Alapos változásokat ígér a Petőfi rádió intendánsa..." -remélem nem a rádióra érti a kócoska.
  • 1
  • 477
  • 478
  • 479
  • 480
  • 481
  • 626