RADIOSITE Fórum

  • Közösségi közlekedés

 #72844  Szerző: mlaszlo
 
Az életével hazárdírozik, aki villamosra ül?

Lehet, hogy inkább meg kellene fordítani és azokat a vonalakat említeni, amelyek biztonságosak a BKV-nál. Vagy már nincs is ilyen? :mellow:
Talán a 49-es villamos vonala van még a legjobb állapotban, bár ott meg a nem éppen üzembiztos Ganz villamosok közlekednek.
 #72814  Szerző: IstvánB
 
Ettől elvenném a villanyszerelő képesítést. Illetve igazolta amit eddig is tudtam, hogy az összes villanyszerelő hülye.
 #72638  Szerző: mlaszlo
 
HÉV-javító szett: kenderkötél vaskampóval

Érdekes műszaki megoldást vett észre a csepeli HÉV-en egy olvasónk: az elromlott áramszedőt kötéllel kötözték le, aminek alsó végét a jármű hasa alá rögzítettek - esőben. Szólt a vasutasoknak, mire azt a választ kapta, hogy a szükség nagy úr. A BKV kérdésünkre közölte: az évtizedek óta alkalmazott megoldás teljesen szabályos, és semmiféle élet-, balesetveszélyt nem hordoz.


Másik érdekesség, hogy hét elején azt mondták a közterületek átnevezéseknek megfelelően a BKV frissítette az utastájékoztató rendszereit. Ehhez képest az összes 18-as villamoson Moszkva tér van továbbra is kiírva, valamint a 4-es villamoson is ezt láttam ma.
 #72544  Szerző: centerweb
 
admin írta:Már rendben vannak elvileg az Alstomok és szerintem a "maradék perek" lezárultával, 1-2 éven belül futhatnának is, de egyelőre csak 3 van Budapesten, a többit még nem szállították le.

Azért is hasznos felújítani, mert ha megjön az összes Alstom a piros vonalra, akkor mehetnek át a felújított EV-k a 3-as vonalra. Ahol még ki sem írták új kocsikra a pályázatot...

Egyébként se a külső burkolatot, se az utasteret nem érinti a felújítás, csak a műszaki részt... hiszen olyan szépen néznek ki!
http://bkvfigyelo.postr.hu/eladtak-az-alstom-metrokat

A BKV-figyelő információi szerint az Alstom eladta azt a 19 darab metrószerelvényt, ami Lengyelországban várta a Budapestre szállítást. Úgy tudjuk, hogy hamarosan a BKV-nál lévő szerelvényeket is elszállítja a gyártó, így rövidesen pont kerülhet az évek óta húzódó metróügy végére.
 #72306  Szerző: mlaszlo
 
Több villamosvonalon csökkenhet a menetidő

Az idei évben ezért vágányzárral járó, a menetidő csökkentését célzó pályafelújítási munkák lesznek a 2-es, 18-as, 19-es, 28-as, 37-es, 41-es, 50-es, 51-es, 52-es, 59-es, 62-es és 69-es villamosvonalak egyes, rossz állapotú szakaszain, ezzel mintegy 9500 méter kritikus állapotú villamospálya felújítása valósulhat meg.

Végre, már ideje ezeket rendbe tenni. A 28-as, 37-es, 62-es villamos pályája végig nagyon rossz állapotban van, nem egy helyen 10-15 km/h-val haladnak a villamosok és még így is ide-oda billegnek, ugrálnak a kocsik. A 2-es vonalát is teljes egészében fel lehetne újítani, a legrosszabb a Roosevelt tér (bocsánat, új nevén Széchenyi István tér) és a Jászai Mari tér közötti szakasz. A Gellért rakpartra is ráfér a felújítás, ott elég hosszú a két megálló közötti rész és vánszorog csak a villamos, a buszok sorjában előzik meg. A 7-es busz már rég a pesti oldalon van, mire a villamos eléri a híd budai hídfőjét.
Érdekes, hogy az 1-es villamos viszont kimarad, pedig a a Stadionok és az Árpád híd budai hídfője között az is 20-30 km/h-val döcög.
Bár kérdés ezek a felújítások milyen minőségben készülnek el. A körutat nincs egy éve, hogy felújították, mégis több helyen érezni, hogy már jóval lassabban mennek a villamosok, mint tavaly a felújítás után.
 #72132  Szerző: Szd96
 
Sajnos mást nem lehet rá mondani. Azért azt nem hiszem el, hogy ezzel nem számoltak, hogy ilyen is bekövetkezhet, de az még durvább, hogy ma volt eddig a legmelegebb az évben (szerintem) és akkor még mi várható a nyár folyamán?!
 #72131  Szerző: TG
 
Nevetséges...

Kép
 #72130  Szerző: Szd96
 
Piciny városunkban (Miskolc) Bebizonyosodott, hogy a Nyugat Európai színvonalú villamospálya belvárosi szakasza nem bírja a 26, napon kb. 30°C-ot. Szépen felvált a díszburkolat három helyen.
Kép Photo by : én :D

Elég nagy a káosz, ugyanis a Thököly utcánál az emberek mit sem sejtve odamennek az ott maradt egy szál villamoshoz, arra viszont nem lehet felszállni, innentől kezdve nem tudják, hova kell menni (már aki). Utastájékoztatás hiánya áll fent, a buszok össze-vissza járnak. Egyik lemegy a Tiszaira, de a Tiszaitól villamos is jár a Centrumig, valamikor jön egymás után 3 csuklós Ikarus aztán 10 percig semmi, utána egy szóló 260-as, ami színültig van.

Szerk.: A Centrumnál vannak mvk-s munkatársak, de ők se tudják, hogy mikor jön valami pótló...(szem és fültanúja voltam)
 #70797  Szerző: mlaszlo
 
A 3-as metró után a 2-esen a sor:
Füstölt egy metró a Pillangó utcánál

Füstölt egy metrószerelvény hétfő reggel a Pillangó utcai megállónál, a fővárosi tűzoltóság tájékoztatása szerint a fékrendszer melegedhetett túl. Tűz nem ütött ki, személyi sérülés nem történt.
 #70744  Szerző: mlaszlo
 
Korszerűsödik a balatoni vasút

Megkezdődtek a Balaton déli partján, a Balatonaliga és Balatonszentgyörgy közötti vasúti pálya korszerűsítésének előkészületi munkálatai, amelynek bekerülési nettó költsége csaknem egymilliárd forint – adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteki közleményében.

Az előzetes tervek szerint a 85 százalékban az Európai Unió Kohéziós Alapja, 15 százalékban hazai forrásból fedezett beruházással a vasúti pálya korszerűsítését úgy készítik elő, hogy a pályafelújítás mellett számolnak a felsővezeték-rendszer és a biztosítóberendezések átépítésével, valamint a gyalogos és közúti átjárók felújításával is. A közút-vasút kereszteződések egy része teljesen átépül, a legveszélyesebb, nagy forgalmú helyeken pedig alul- vagy felüljárókat létesítenek.

A rekonstrukciós munkálatok eredményként a vonatok sebessége a jelenlegi óránkénti 100 kilométerről 120 kilométerre növekedhet a lakott helyeken kívül vezető pályaszakaszokon, a többi részén marad a 100 kilométeres sebességmaximum. Az előkészítési munkák részeként el kell készülniük az engedélyezési terveknek, ezt követi az építési engedélyezési eljárás, majd a megszülethetnek a tendertervek. A beruházás kivitelezése legkorábban 2013 második felében startolhat.


100 km/h a jelenlegi sebesség? Valamit elnézhetett a cikk írója.
Az északi oldalra is ráférne a felújítás, egyre hosszabb a menetidő, Balatonfüred gyorsvonattal 2 és fél óra (már ha pontos a vonat, ami igen ritka), pedig alig 140 km Budapesttől.
  • 1
  • 135
  • 136
  • 137
  • 138
  • 139
  • 219