Adam írta: ↑2020.06.11. 21:32
Jozsfm964 írta: ↑2020.06.11. 19:43
Meglepődve tapasztaltam, hogy az M1-en Győrből Budapest irányában, majdnem foltok nélkül egész jól megy végig. A győri 103.1 kisbér után kapufa, vált a tatabányai 96.7-re. Aztán ha kifédel a 96-7 átvált a 90.4-re, ez nem tudom melyik freki lehet, viszont a pesti 96.4-hez képest késik, és amikor kapcsolgat a rádió a két freki közt, az nagyon zavaró tud lenni.
Ez azért elég erősen autórádió kérdése. Egy jó képességű autórádióval az M7-esen is végig lehetett menni így. Lelléig elmegy a 99,4, onnantól a veszprémi 90,6-al kínlódott a tuner szárszóig kisebb nagyobb foltokkal, Szárszótól akarattyáig már tűrhető vétellel. Akarattyától meg Fehérvár, aztán Velencei 90,4 a 30-as km-ig, onnan 96,4.
Egy gyengébb vevővel Fonyódtól Poldágriig kb semmi.
A 90,4-es velencei freki eléggé mostohagyerek, szarul is szól, meg késik is. Korábban meg még gyenge is volt. Utóbbin sokat javítottak, de a késés és a szar hangzás megmaradt. Pedig komoly szerepe van az agglomerációban, illetve az M1, M7, M6 autópályák bevezető szakaszain, ahol a 96,4 szar.
1-2 hete rendberakták a hangzást a 90.4-en, a 94.5-el egyetemben. Most már 100%-ig szinkronba kerültek, kapott RDS dalcímkiírást is, meg ha jól vettem ki, további teljesítményemelés is volt, szerintem simán van 2-2,5 kW is. A vidéki frekik kivétel nélkül késnek a pestihez képest, ez valóban baj, de gondolom majd ezt is megoldják.
El kell ismerni, mostanában elég ügyesek, le a kalappal.
