RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1

 #187977  Szerző: djlacee
 
A Balázsék/Reggeli Show/Morning Show/Danubius Piritós számomra mindig csak egy Bumeráng utánzat volt. Az eredeti Boros-Bochkor-Voga trióhoz képest ők mindig erőltetettek voltak és azok is maradnak. Persze a régi Bumerángot már nem lehet feltámasztani, az tény...

De ha már muszáj Balázséknak maradni, jó lenne mellettük valami teljesen új arcokat is hallani rádióban, akár egy reggeli show keretein belül, mert jelenleg ugyan azok az emberek forognak körbe-körbe (minden napszakban egyébként)
 #187976  Szerző: potyi
 
Csak pár gondolat tisztázásul:

Ez a Dögös Robi produkció pár perc volt, simán belefért a műsor stílusába, arculatába. Azért kerültek a Rádió1-re Balázsék, mert megszűnt a Class FM és toronymagasan ez volt a leghallgatottabb rádióműsor Magyarországon. Azóta is a Balázsék a leghallgatottabb reggel, annak ellenére, hogy nem nevezhető országosnak a Rádió 1. Egyébként amikor volt még NeoFM, reggel Bumeránggal, akkor is a Morning Show vezetett, és amikor Bochkor már bejáratva "futott" a Music FM-en, akkor is a Balázsék nyerte a statokat.

Azért is Balázsék lettek a befutók a Rádió1-nél, mert a kutatás Sebestyén Balázst hozta ki a legismertebb és legkedveltebb rádiósnak, és hozta magával Janit és Ferit. Ezt a kutatást a sajtótájékoztatón be is mutatták.

Úgyhogy nem is kérdés, hogy miért van itt Balázs, a kérdés inkább az, hogy mikor szól le valaki a politikusok közül, hogy el kell távolítani.

Bochkor sem értelmiségi műsort készít. Harsányi sem. A zenére épülő reggeli műsorok pedig eddig az elmúlt 30 év során mindig megbuktak országos és regionális rádióban is.

Béres Zoo pedig egy nagyon szűk rétegnek tetszett, de sosem ért el komolyabb sikereket, se reggel, se délután. Ráadásul ő sem az aktuális gazdasági-kulturális helyzetet elemezte, hanem Kiszel Tünde szemöldökét és Medveczky Ilona csoffadt melleit, kár idealizálni. A Millásreggeli valóban jó, de országos rádión nagyon hamar elvérezne.

Adam-nak infó: Pár héten belül Bochkor Gábor szól majd a Retrón, házon belüli konkurenciát teremtve Balázséknak. Hepi Endrét és Hudák Anitát dobták. Remélhetőleg a Petőfin landolnak, Harsányi mellett most úgysincs ismertebb műsorvezető.
 #187975  Szerző: Mezőőr
 
Adam írta: 2020.08.01. 16:22
Errol van szó!
Amit érdemes hasonlítani az a Retro-Radio1-Petofi.
A Balazsek olyan amilyen. Szerintem jó, nem sablon, nem az évtizedek alatt elfáradt témákat (Horoszkóp, híres szuletesnaposok, évfordulók stb) tárgyalják nap mint nap. Az igaz hogy megosztó személyiség vagy bírják vagy utálják, átmenet nincs. Én nem mondanám hogy nem lett belole rádiós vagy igazi rádiós, 2005 óta ezt a reggeli show műfajt nyomja Nemtudom hanyadik rádióban, És mindig a leghallgatottabbak közt van.
A Petőfin levő reggeli műsor a Balazsekra akar hasonlítani inkább, csak total unalmas, és megfáradt.
A Retro nyilvánvalóan nem is akar versenyre kelni sem a Balazsekkal sem a Petőfivel, nekem az az érzésem hogy csak azért van ott az a két műsorvezető hogy legyen valaki, épp nem volt jobb. Stratégiában valószínű azokat a hallgatókat próbálják megszólítani, akik nem szeretik a reggeli show jellegű műsort. Így nem házon belülről vesznek el hallgatót, hanem kívülről.
Baromságokat írsz, de inkább nem vitatkozom. Aki képes élvezni a Balázsékat, az az én szememben annyit is ér. :vomit:

( Amúgy tudtad, hogy már rég nem a leghallgattottabb reggeli műsor, csak annak hazudják? A Retro Reggelt, a Talpra magyar!-t és még a Kossuthos Jó reggelt, Magyarországot is többen hallgatják.)
 #187974  Szerző: Adam
 
knoskamatee írta: 2020.08.01. 17:51 ha már Balázsék: https://youtu.be/75zRfyEI5LY
ezzel mennyire "csavarták" meg a hallgatottságot? emiatt napközben is egy picit megzuhant a hallgatottság.
és nem azért, mert mintha olyan megosztó lenne, hanem azért, mert csak egy zenei format rádióról van szó és magát a formatot tette tönkre és megcsonkította a Rádió 1-et, mint brandet.
lehet, hogy rosszul gondolom, de nem elhanyagolandó... brand szempontjából meg főleg!
Ezt hallgattam én is, és nalam is elkapcsolasi faktor lett volna, ha van más ahova érdemes. De se a Petőfire se a Retrora nem érdemes, más meg nincs taskaradion így inkább lehalkitottam, és 10 óra után erositettem vissza a rádiót. 😀
 #187971  Szerző: knoskamatee
 
ha már Balázsék: https://youtu.be/75zRfyEI5LY
ezzel mennyire "csavarták" meg a hallgatottságot? emiatt napközben is egy picit megzuhant a hallgatottság.
és nem azért, mert mintha olyan megosztó lenne, hanem azért, mert csak egy zenei format rádióról van szó és magát a formatot tette tönkre és megcsonkította a Rádió 1-et, mint brandet.
lehet, hogy rosszul gondolom, de nem elhanyagolandó... brand szempontjából meg főleg!
 #187970  Szerző: Glenn
 
Adam írta: 2020.08.01. 16:22A Balazsek olyan amilyen. Szerintem jó, nem sablon, nem az évtizedek alatt elfáradt témákat (Horoszkóp, híres szuletesnaposok, évfordulók stb) tárgyalják nap mint nap. Az igaz hogy megosztó személyiség vagy bírják vagy utálják, átmenet nincs. Én nem mondanám hogy nem lett belole rádiós vagy igazi rádiós, 2005 óta ezt a reggeli show műfajt nyomja Nemtudom hanyadik rádióban, És mindig a leghallgatottabbak közt van.
Szerinted reggel az kell, hogy a műsorba bekapcsolódva idióta vihogást halljunk, azt sem tudva, min röhögnek? Mert én jártam úgy, hogy - gondolván picit szivatom magam - odakapcsoltam, és vagy öt percig nem tudtam, mi a téma. Semmi aktuális infó, csak az öncélú röhögés. Attól meg, hogy valami nem sablon, még nem jó. Ezek szerint ha valaki a reggeli műsorban bikicsunáj stílusban énekelne, az is jó lenne, mert nem sablon? :shock:
A Balázst én is kedveltem, amikor még a Z+-on volt, aztán az RTL-en a Balázs Show már mélyrepülés volt (de ugye azon a csatornán sosem repül senki sem magasan), de ő nem lett rádiós. Valahogy berágta magát a Rádió 1-be, ahol ez a primitív stílus is jó, de csak addig, amíg nem jön valaki valahova, ahol lealázza. Nem mondom, hogy ez Bochkor lenne (bár várjuk ki a végét), de mondjuk egy Béres Zoo kaliber hazavágná. :yes:
 #187969  Szerző: Adam
 
potyi írta: 2020.07.31. 23:07 Ne kezdjük már, hogy ami egy helyi rádióban elmegy, az országos rádióban is megállná a helyét. :roll:
Errol van szó!
Amit érdemes hasonlítani az a Retro-Radio1-Petofi.
A Balazsek olyan amilyen. Szerintem jó, nem sablon, nem az évtizedek alatt elfáradt témákat (Horoszkóp, híres szuletesnaposok, évfordulók stb) tárgyalják nap mint nap. Az igaz hogy megosztó személyiség vagy bírják vagy utálják, átmenet nincs. Én nem mondanám hogy nem lett belole rádiós vagy igazi rádiós, 2005 óta ezt a reggeli show műfajt nyomja Nemtudom hanyadik rádióban, És mindig a leghallgatottabbak közt van.
A Petőfin levő reggeli műsor a Balazsekra akar hasonlítani inkább, csak total unalmas, és megfáradt.
A Retro nyilvánvalóan nem is akar versenyre kelni sem a Balazsekkal sem a Petőfivel, nekem az az érzésem hogy csak azért van ott az a két műsorvezető hogy legyen valaki, épp nem volt jobb. Stratégiában valószínű azokat a hallgatókat próbálják megszólítani, akik nem szeretik a reggeli show jellegű műsort. Így nem házon belülről vesznek el hallgatót, hanem kívülről.
 #187964  Szerző: potyi
 
Mezőőr írta: 2020.07.31. 21:31 Aki normális reggeli műsort akar hallani, az hallgasson bele a debreceni Best FM-ébe. Fazekas László vezeti egyedül, de többet ér, mint az összes Balázs, Bochkor meg a többi ilyen együtt véve. Sokkal több zene van benne, mint máshol, a dumálós rész profi, van programajánló, kalendárium, híres születésnaposok, névnapi köszöntő, játék, sok közlekedés, időjárás, stb. Hosszabb duma csak az egész órás hírek után van, ugyanis minden ilyen végén van egy "lájtosbb" történet, amiről a hírszerkesztő hölggyel néhány percet beszélgetnek. Szórakoztató, néhol humoros, és még tanulni is lehet belőle, nem hogy hülyítene.Ilyen egy tökéletes reggeli műsor. A Dankón hasonlóan jó a duma része, csak ott a zenei felhozatal főleg az öregeket célozza. A Petőfi Talpra magyar!-ja sem rossz, humoros és informatív is, valamint mindig van normális téma, játékok, meg minden, csak a szövegarány kicsit magas. A (régi) Retro Reggel hasonló kaliberű, szintén elég jónak mondható. A Sláger és társai már alacsonyabb színvonalúak, de még azok is a hallgatható kategóriába esnek. Ha így haladunk tovább lefelé, akkor legalul találjuk a Balázsék által képviselt röhögcsélős, egymás szavába vágós, témátlan, koncepciótlan mocskot, amit inkább nem jellemeznék bővebben.
Ennek ellenére szakmailag rossz döntés lenne kirúgni őket, mivel valóban főleg ők hozzák a hallgatottságot a konyhára. Egy ilyen, főként primitív emberek által hallgatott (akinek nem inge..., de aki hallgatta már az üzenetküldő műsort meg a kívánságműsort, sejtheti, hogy kik adják a hallgatottság zömét) primitív rádióba pontosan ilyen primitív, alpári stílusú reggeli műsor való. Ki lehet következtetni, hogy ha Balázsékat egy, a Best Reggelhez hasonló zenés reggeli műsorra cserélnék, hogy nyivákolnának a kedves hallgatók, hogy jaajdeuncsiii, pfúj, visszabalázsékatvagytünciznifogunk, és hasonlók. Jó nagy botrány kéne tehát ahhoz, hogy Balázsék lapátra kerüljenek.
Félreértés ne essék, a többi műsorvezetővel (a sipító hangú francia dj kivételével) semmi bajom sincs, mind értelmes emberek, és szerethető egyéniségek, de ők is tudják, hogy mihez asszisztálnak, persze annyi pénzért, amit ők kapnak, bőven megéri.
Ez a véleményem annyira nem röviden és tömören, de így sikerült.
Ne kezdjük már, hogy ami egy helyi rádióban elmegy, az országos rádióban is megállná a helyét. :roll:
 #187961  Szerző: Adam
 
A kalendárium meg a híres születésnaposok az pont annak a jele, hogy van koncepció, csak eleggé megfáradt, unalmas lerágott csontokrol temaznak. A horoszkóp még ez a kategória. Meg szerencse hogy Csak évente kell ezeket ismételni és nem gyakrabban.
 #187960  Szerző: Mezőőr
 
Aki normális reggeli műsort akar hallani, az hallgasson bele a debreceni Best FM-ébe. Fazekas László vezeti egyedül, de többet ér, mint az összes Balázs, Bochkor meg a többi ilyen együtt véve. Sokkal több zene van benne, mint máshol, a dumálós rész profi, van programajánló, kalendárium, híres születésnaposok, névnapi köszöntő, játék, sok közlekedés, időjárás, stb. Hosszabb duma csak az egész órás hírek után van, ugyanis minden ilyen végén van egy "lájtosbb" történet, amiről a hírszerkesztő hölggyel néhány percet beszélgetnek. Szórakoztató, néhol humoros, és még tanulni is lehet belőle, nem hogy hülyítene.Ilyen egy tökéletes reggeli műsor. A Dankón hasonlóan jó a duma része, csak ott a zenei felhozatal főleg az öregeket célozza. A Petőfi Talpra magyar!-ja sem rossz, humoros és informatív is, valamint mindig van normális téma, játékok, meg minden, csak a szövegarány kicsit magas. A (régi) Retro Reggel hasonló kaliberű, szintén elég jónak mondható. A Sláger és társai már alacsonyabb színvonalúak, de még azok is a hallgatható kategóriába esnek. Ha így haladunk tovább lefelé, akkor legalul találjuk a Balázsék által képviselt röhögcsélős, egymás szavába vágós, témátlan, koncepciótlan mocskot, amit inkább nem jellemeznék bővebben.
Ennek ellenére szakmailag rossz döntés lenne kirúgni őket, mivel valóban főleg ők hozzák a hallgatottságot a konyhára. Egy ilyen, főként primitív emberek által hallgatott (akinek nem inge..., de aki hallgatta már az üzenetküldő műsort meg a kívánságműsort, sejtheti, hogy kik adják a hallgatottság zömét) primitív rádióba pontosan ilyen primitív, alpári stílusú reggeli műsor való. Ki lehet következtetni, hogy ha Balázsékat egy, a Best Reggelhez hasonló zenés reggeli műsorra cserélnék, hogy nyivákolnának a kedves hallgatók, hogy jaajdeuncsiii, pfúj, visszabalázsékatvagytünciznifogunk, és hasonlók. Jó nagy botrány kéne tehát ahhoz, hogy Balázsék lapátra kerüljenek.
Félreértés ne essék, a többi műsorvezetővel (a sipító hangú francia dj kivételével) semmi bajom sincs, mind értelmes emberek, és szerethető egyéniségek, de ők is tudják, hogy mihez asszisztálnak, persze annyi pénzért, amit ők kapnak, bőven megéri.
Ez a véleményem annyira nem röviden és tömören, de így sikerült.
  • 1
  • 355
  • 356
  • 357
  • 358
  • 359
  • 1022