Na Shadoe-ék mindent összefoglaltak így én nem is tennék hozzá semmit mert tökre egyet értek.
Azt már megszoktuk ugye hogy nemadnak új zenét még ha most picit életre is kelt ez ügyben a rádió de hogy ezt tapasztalja az ember hogy levesznek zenéket csak azért hogy a régieket adják egy egy előadótól, ez azért már tényleg pofátlanság.
Régen is az volt hogy Et Sheerontól csak bizonyos meghatározott dalokat adtak, de így hogy most vannak is új zenék amiket adtak egyes előadóktól de 2 hét után még is levették leveszik, ez nem jó ugyan ezt csinálták Inna Jummi című számával is, míg a rock my body már 2 éve megy.
Ez akkor hogy van?
Valaki magyarázza el nekünk legyen szíves akár Györke Attis véleményére is kíváncsi lennék hogy ő tudja e?
Félre értés ne essék, nem tőle várom a megoldást, hanem egész egyszerűen csak kíváncsi vagyok ő tudja e rá a választ vagy elmondhatja e nekünk esetleg nem köti valami titoktartás a rádiót illetően a rádió részéről.
Na mindegy én ezen nem fogom magam idegesíteni, hallgatom akkor a külföldieket ahol megtalálom akedvemrevalót hallgatom az Ehrt a Profmet és a radioromaniát ennyi.
Mint mondtam az r1 autós rádió autózáshoz tényleg praktikus bár szívesen hallgatnám az autóban is az Ehrt mondjuk meg ilyeneket ha lenne rá lehetőség.
Politizálni sem szeretnék, de azért kíváncsi lennék ha esetleg jövőre jönne egy kormányváltás akkor mi lenne ezekkel a jelenlegi rádiókkal mert valaki azt mondta nekem most nem nevesíteném őt hogy ha kormány váltás lesz, akkor lesznek kereskedelmi rádiók meg minden de ha nem akkor marad minden de szerintem az új kormány alatt a Petőfit is picit biztos ismét átrendeznék mert az most apszolúlt hallgathatatlan a csak magyar zene miatt.
Akkor inkább egy rádió1 mint egy Petőfi és ezt a petőfis topicban is kimerném mondani de oda nem szoktam járkálni pár alkalommal írtam oda csak.
Már erről is volt szó de nagyon régen többször cserélték a szignálparkot akár a Juvin, akár a Danubiuszon. Az 1en miért nincs már gyakrabban csere? Évek óta szinte ugyan az a szignálpark van ugyan azok a szignálok vannak.
Ezzel is változatosabbá lehetne tenni a rádiót.
Új hírek, új reklám és órakezdő szignál az lenne az igazi.
A hangokat nem muszáj lecserélni bár Bogi mellé valami jobb női hangot is eltudnék képzelni lennének rá ötleteim de Bogi maradjon meg állomáshangként.
Derrick vicces volt amit írtál a legutóbbi bejegyzésem alá.
Dévényi D-vel sem tudni mi van meg úgy a régi r1es bagázzsal akik régen voltak Horváth Petivel pl aki akkor volt Pinke Attilával Izát is visszakéne csábítani ide Nyerges Izát jobb volt neki itt szerintem most a retron van úgy tudom meg Mák Katának is ittkéne dolgozni nem a Petőfin Balogh Tominak se egy Kossúthon kéne műsort vezetni szegények elég rossz rádiókban hkaptak helyet.
Na mindegy.
De ide lehetne még azt is hozni hogy régen a Danubiuszon meg akárhol nem az volt hogy egész nap egy ember van, hanem mindig váltakoztak a műsorvezetők itt meg 10től 5ig Attis van nem sok ez neki? Bár olyan sokmindent nem kell csinálni az is igaz.
Na és még oly sok mindenről sok dologról lehetne bezszélni.