RADIOSITE Fórum

  • Petőfi Rádió

 #193169  Szerző: shadoe
 
Most sok okosat lehet, hogy nem írok, de azt érzem, hogy az új műsorok még valahol keresik a saját útjukat, még azt se mondom, hogy simán rajtoltak volna. Ez mondjuk érthető, majd belejönnek a műsorvezetők is, beállnak a műsorok is, a péntek esti sávot én már kinéztem magamnak. Az viszont tény, hogy nekem eleve a MŰSOROK hiányoztak a Petőfiről. Szerettem pl. a szombat esti sávot, de ha úgy nézzük, az is csak egy sima rotáció volt - még ha feljavított is, de nem egy önálló műsorszám. Ebből a szempontból tehát már jól állunk. A slágerlista négyórásan nem tudom, mennyit adott hozzá a műsorhoz az eddigi háromórás, pörgősebb változathoz képest, nekem még biztos szokni kell. Úgy látom amúgy, hogy most a Petőfin valahogy ez trend lett, hogy az új számokat higítsuk fel a recurrentekkel és különlegességekkel, ez történt a néhai Top 15 sávjával is. Mondjuk egy szavam se lehet, mert én pont a recurrentekre mentem volna rá a TT-érában, az óránkénti 4-5 28 éves, atom Number One zeneszám helyett, amiket ráadásul elég szűk zsákból rángattak mindig elő, napi szinten. Úgyhogy nem csodálom, ha a wikin "fikázzák" ezt az érát. Túl kéne lépni rajta, és nem is beszélni már róla, de túl nagy volt az az öt évnyi érvágás!
 #193166  Szerző: homerhamm
 
nermalcat írta: 2021.06.29. 08:05
homerhamm írta: 2021.06.29. 06:42 Valaki frissítette a wikipédia oldalt. :yes: Itteni fórumozó volt? :)
Úgy látom, hogy kondalyuk és a programigazgató szrerkesztette át. A Tiszttartó-érát fikázó részt nem tudom, ki írta, de teljesen igaza van.
A fikázós részt észre se vettem, csak a 2021-es részt. :D Tényleg igaza van, mondjuk én bővebbem leírtam volna, mi volt itt 5 évig. :)
 #193162  Szerző: nermalcat
 
homerhamm írta: 2021.06.29. 06:42 Valaki frissítette a wikipédia oldalt. :yes: Itteni fórumozó volt? :)
Úgy látom, hogy kondalyuk és a programigazgató szrerkesztette át. A Tiszttartó-érát fikázó részt nem tudom, ki írta, de teljesen igaza van.
 #193161  Szerző: homerhamm
 
Valaki frissítette a wikipédia oldalt. :yes: Itteni fórumozó volt? :)
 #193148  Szerző: p0tyi
 
Bár szerintem egy tisztességes országos AC vagy Hot AC rádió hiányzik a Retro mellé, a korábbi vélelmeimmel ellentétben szerintem mégis jó az irány a Petőfin, jól áll neki ez az "alteros", de mégis mainstream stílus, kifejezetten tetszik, hogy most már péntek este és vasárnap is, egészen este 7-ig hallgatható a rádió. Hallgatható = nincsenek ömlesztve, emészthetetlen dózisban magyar zenék. Tök jó alternatíva a R1 mellé a fiatal felnőtteknek.

Most már csak a Minek Nevezzeleket meg a Rontom Bontomot kéne ráncba szedni zeneileg. Előbbit szintén fel lehetne hígítani legalább óránként 4-5 külföldi dallal (megtartva a tematikát, hogy alapvetően magyar zenei vagy kulturális műsor, és ezt a 4-5 kieső magyar dalt napközben "elszórni"), utóbbiban pedig szívesen hallanék más DJ-ket is akár más zenei stílusokkal.

Azt pedig csak remélem, hogy marad ilyen kommersz zeneileg. Ha nagyon elvadulna, én biztosan eltekernék. Az MR2 mint brand szerintem tök jó volt, de a zenei szerkesztés cseppet sem volt hallgatóbarát.
 #193104  Szerző: shadoe
 
A Top 15 nagy veszteség. Az elmúlt évek - szerintem - legjobban összerakott, pörgős műsora volt, én biztos nem szüntettem volna meg. Az más kérdés, hogy én a vasárnapi top 40-es listát újabban már pont azért summantottam el, mert hétköznaponként úgyis meghallgattam már a javát. Hát most majd szegezhetem a füleimet rá újra. És igaza van a fórumtársnak, a rotáció annyira jó, hogy ez valamelyest ellensúlyozza a Top 15 beáldozását. (Egyébként a néhai Top 15 sávjában összeszámoltam, 4-5 újonnan felkapott szám amúgy is szól egy óra alatt.) A Petőfi Top 40 négy órássá bővülése mellett egyelőre nem látok érvet, de majd meglátjuk, hisz volt már négyórás anno - igaz, akkor katasztrofális visszatekintésekkel. Ekkora zenei megújulás után vagyok annyira bizakodó, hogy nem a Chumbawambát vagy az EMF-et illetve barátait fogják állandóan adni a slágermúzeum rovatban. Én a magam részéről egy új műsorért biztos nem fogok szombat 7-kor felkelni, a péntek és szombat esti sávok iránt viszont erősen érdeklődni fogok. Egyébként a szombat esti rotáció, ha marad legalább olyan, amilyen volt, részben pótolni fogja a Top 15-öt, ahogy amúgy eddig is tette.
 #193098  Szerző: tomee
 
Csak ezek a blőd műsorcímek ne lennének... A Kultúrfitnesszel meg a Selectorral kapcsolatban legalább meg volt az a benyomása az embernek, hogy ez a rádió érti a fiatalok "buli/fesztivál-világát", hogy tisztában vannak vele, hogy kiknek akarnak szólni. Tudom... a tartalom lesz a lényeg, de ez a "Adj egy ötöst!"...
 #193096  Szerző: homerhamm
 
Ma volt reggel Budapest Bár meg Soulvawe - Sajnálom... :vomit:
Azért még nem tökéletes a rotáció, de már sokkal jobb mint a Tiszttartó korszak.
 #193094  Szerző: kondalyuk
 
almos629 írta: 2021.06.23. 18:57 Nekem az a gyanúm, hogy a hétvégi műsorrendet még nem írták át.
Neked lett igazad. Itt olvashatóak a részletek:
https://www.origo.hu/teve/20210624-nagy ... io-tv.html

Sajnos vége a TOP15-nek, de talán nem olyan nagy baj. A Titusz érában felfrissülés volt a rendes rotáció után, de jelenleg már nem ez a helyzet. Ahogy a cikkből olvasom, péntek és szombati új műsorban is az újdonságok lesznek terítéken.
 #193083  Szerző: almos629
 
Adásban nem mondtak valami konkrétumot a Top 15 sorsáról? Elég furcsa lenne, ha a csak szombaton maradna, pont az (volt) a lényege, hogy legyen egy napi slágerlista, ahol el lehet lőni az újdonságokat. Heti egy alkalommal max a Top 40 zanzásított változataként tudnám elképzelni, de ennek nem látom értelmét. Nekem az a gyanúm, hogy a hétvégi műsorrendet még nem írták át. Egyébként emlékeim szerint az ősidőkben, amikor még Zizi volt hétköznap délután, volt valami napi Top 10 a műsor első órájában, nem lehet, hogy megint ez van a Top 15 helyett?
  • 1
  • 161
  • 162
  • 163
  • 164
  • 165
  • 627